Öt év, és megfulladsz

A mai napon az Atya egy mozgássérült  embernél volt. Kellett neki a jobb internet, mert a wifi az valami kegyetlen gyenge volt már a nagyszobában. Miközben a szomorú arcú feleség kihozta a felkínált-elfogadott hosszú kávét, Ferenc Atya beszélgetni kezdett a tolószékes ötvenvalahány évesnek saccolt úrral. Hozzá kell tenni, hogy a környezet tiszta volt, még egy ápolónő is volt/vagy a feleség egyik testvére?/, rendezettség, oxigénpalack.

Az úr ütemesen összeütköző térdekkel üldögélt az Atya mellett a székében. Azt mondta,sikerült egy olyan betegséget megszereznie,amit nemhogy meggyógyítani, de késleltetni sem tudnak az orvosok. Arról van szó, hogy a motorikus idegek szép lassan elhalnak. Mik is ezek, kérdezhetné bárki. Ezek az idegek mozgatják az ujjakat a billentyűkön. Ezek pislognak. Ezek mozdítják a lábat. És ha nincsenek, az ember csak ül, béna végtagokkal, várva az elkerülhetetlent.

Mert ez a betegség kívülről befelé halad.

Először lebénult az ujja. Majd a bal keze és karja, de teljesen.
Majd a jobb karjában keletkeztek nem mozgatható részek.
A lábai még működnek, úgy ahogy.
És a betegség egyre beljebb kúszik.

Mígnem eléri a rekeszizmot, a bordaközi izmokat. És a tüdőt nem húzza többé szét a széthúzásért felelős izomcsoport, nem nyomja össze a rekeszizom.

A betegség 3 és 5 év között fejlődik ki teljesen.Utána intenzív osztály, vagy fulladás.

Az 5. évben van a bácsi.

És azt mondta, hogy a gépen tartott életnél bármi jobb.

Még a halál is.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s